Ally hatodik osztályos és a hat iskolában, ahová eddig járt, megtanulta, hogy a legfontosabb az, hogy csendben maradjon és ne keltsen feltűnést. Szeret rajzolni és matematikai feladatokat megoldani – azokat, amelyekben kevés a szöveg, mert a betűk mindig mozognak. Szeretne őszintén beszélni és segítséget kérni, de attól tart, hogy mindenki máris zavaró tényezőnek tartja. Új tanára, Mr. Daniels azonban felismeri benne a potenciált, és segít neki leküzdeni a betűktől és az olvasástól való félelmét. Neki és jó barátainak köszönhetően már nem érzi magát úgy, mint egy partra vetett hal, és elfogadja, hogy másnak lenni egyáltalán nem rossz dolog.
Lynda Mullaly Hunt: Ca peștele în copac (Fish in a Tree)
2025 szeptemberében kezdtük ezt a könyvet olvasni abban az olvasó klubban, ahol 9-12 osztályos lányok már haladó színten beszélnek, értenek, olvasnak, írnak románul. Ez a könyv egy diszlexiás diákról szól, aki hatodik osztályig sikeresen titkolta az olvasás- és írás nehézségeit. Egy zsáknyi bátorság kellett ahhoz, hogy nap mint nap úgy induljon el az iskolába, hogy már előre tudta, hogy csúfolni fogják, hogy olyan feladatok elé leszel állítva, amelyek teljesítéséhez elengedhetetlen az olvasás. A főszereplő számára a betűk szárnyra kelnek és össze vissza röpködnek a lapon, ezért nehéz számára az olvasás. Aki pedig nem tud olvasni, az írni sem tud.
De mindezek ellenére nagyon jól megy neki a matek, a fejben számolás, a logikus gondolkodás, a rajz, az empátia más hasonlóan elnyomott diákokkal szemben. Mire van szükség, hogy egy tehetséges gyerek ne vesszen el? Viola Davis amerikai színesbőrű Oscar díjas színésznő jut eszembe. Egy interjúban arról beszél, hogy az életét egy mentor változtatta meg, aki hitt benne. Ebben a könyvben is egy MENTOR lesz az, aki felfedezi Ally tehetségét, rájön a titokban tartott nehézségeire és megoldást kínál.
