“Egy diktatúrában az évek során kialakul a szerzőkben egyfajta öncenzúra, mert rájönnek, ez így nem fog működni. És akkor metaforákat kell keresni, hogy ugyanazt mondd, de ne direkt módon. (…) a cenzúra valójában egy újfajta esztétikát generált, a szerzők több metaforát, több példázatot kezdtek használni.”
A történelemkönyvek gyakran túl szárazak ahhoz, hogy egy korszak valódi légkörét is átadják. Franz Hodjak visszaemlékezései viszont emberi sorsokon keresztül mutatják meg, milyen volt a romániai kommunizmus mindennapi valósága.
A Soha senkire nem lőttem nem hagyományos életrajz, hanem személyes hangvételű beszélgetőkönyv, amelyben Király Zoltán és Szenkovics Enikő kérdései mentén bontakozik ki egy író életútja, gondolkodása és belső tartása.
A könyvet azért vettem kézbe, mert felkészülten akartam résztvenni a Brassóban sorra került Irodalom és közösség programon, ahol ez a beszélgetőkönyv lett bemutatva. Franz Hodjak történeteiből kirajzolódik, mit jelentett német kisebbségiként élni és alkotni egy olyan Romániában, ahol a diktatúra, a Securitate, a lehallgatás, a besúgás és a cenzúra a mindennapok része volt. Hodjak karakteres, egyenes emberként tudta, mikor kell hallgatni, mikor lehet beszélni, kiben bízhat, és hogyan lehet a cenzúra szorításában is hitelesen írni a valóságról.
Számomra különösen emlékezetes rész volt a „kék hontalan útlevél” története. Meglepő volt szembesülni azzal, hogy a Németországba való kivándorlás romániai németként sem volt zökkenőmentes. Hodjaknak és családjának egy teljes évet kellett várnia az állampolgárságra, és elismert, díjazott íróként is bizonyítania kellett „németségét”. Még az új hazában is megmaradt a kisebbségi lét tapasztalata – csak más formában.
A Soha senkire nem lőttem nem dramatizál, nem ítélkezik, inkább csak mesél. Olyan könyv, amely nem a száraz történelmet, hanem az emberi tapasztalatot helyezi előtérbe.
Azoknak ajánlom, akik a Ceaușescu-korszak Romániáját nem adatokon és évszámokon keresztül szeretnék megismerni, hanem emberi sorsokon és személyes emlékezeten át.
Nika Iza, Brassó, 2026 január.
