„Isten megbukott és kicsapták az Univerzumból, egyszercsak sokasodni kezdtek a beírások az ellenőrző könyvében, mindegyre gyűltek az igazolaltan hiányzásai, hol van Isten, kérdezték jogosan az emberek égre emelt tekintettel, hát itt biztosan nincs, állapították meg körbemutatva a lágerben, ha meg kihívták felelni, mert naponta kihívták, meg sem tudott mukkanni, elveszetten hallgatott a táblánál és a krétát morzsolgatta … párthatározat született, hogy nincs Isten, hivatalos jegyzékben közölték vele is.”
Visky András Kitelepítés című könyvében saját családja meghurcoltatását írja le az 1960-as évek kommunista Romániájában. Református lelkész édesapját börtönbe zárták, édesanyját a hét gyermekkel együtt kényszermunkára küldték a Bărăganba, a temetetlen holtak lágerébe.
A kommunista rezsimnek abban az időben sok minden szemet szúrt. Hazaárulónak számított, aki kimondta az igazságot; aki magyarul szónokolt; aki nem állt be a besúgók közé; aki osztrák származású, magyar anyanyelvű román állampolgár volt; aki Bibliát olvasott; és az is, akinek külföldi ismerősei, rokonai, kapcsolatai voltak.
Először az apát vitték el: 25 év letöltendő börtönbüntetést kapott. A család azonban nem tudta, hová vitték, él-e még, viszontlátják-e valaha. Egyszer sikerült üzenetet küldenie feleségének: „A világon semmi sem kényszerítheti arra, hogy végezzen magával.”
Hogyan lehetett túlélni a nincstelenséget, a megaláztatást, a folytonos szekus hurcoltatást embertelen körülmények között?
A túléléshez rendkívüli lelki erő kellett. A történet középpontjában az édesanya áll, aki a véletlen folytán mégis magával vihette a Bibliát. Hét gyermekének ebből olvasott fel minden nap; sokszor ez jelentette a betevő falatot. „Ha az ámen után újabb énekbe kezdünk, ez azt jelenti, hogy aznap nincs mit enni… Minél többet énekelünk, annál kevesebb ennivalóra számíthatunk.”
A gyermekek a lágerben tanultak meg románul; a bozgorii, migratorii, jidanii szavakkal is itt találkoztak először. András, a szerző, volt a legkisebb a hét gyermek közül: az ő szemén keresztül követhető a több évre elhúzódó kitelepítés. Együtt izgultam vele minden oldalon.
Számomra a legmegdöbbentőbb rész az volt, amikor az édesanya annyira legyengült, beteg és reményvesztett lett, hogy a legközelebbi kórházba kellett elvinni. Ott azonban nem próbáltak rajta segíteni, hanem egyenesen a hullaházba tolták. A láger lakói – az azonos sorsú emberek – összefogtak: elmentek a kórházba, a halottnak nyilvánított anyát visszavitték a lágerbe, és addig ápolták, amíg újra lábra állt és megerősödött.
Visky András Kitelepítés című könyve egy történelmi korszak tükörképe. Arról tanít, hogy a szeretet és az Istenben való hittel őrizhető meg az emberi méltóság egy olyan kizsákmányoló világban, ahol Istent megtagadják, és megsemmisítenek mindenkit, aki benne hisz.
Nika Iza, Brassó, 2026 február.
